A várakozással teli ifjú házas Párokkal szűk körben gyűltünk össze április 5-én a Közösségi Házban, hogy előadjuk egymásnak a bocsánatkérés öt nyelvét.
Néhány hónappal ezelőtt, mikor azt vitattuk meg, kinek milyen ötlete lenne, ami érdekelné a csapatot, az egyik Pár részéről felmerült a megbocsátás fogalma. Mivel mindenkinek tetszett a javaslat, megbeszéltük, hogy A bocsánatkérés öt nyelve című Gary Chapman által írt könyv fog sorvezetőként szolgálni azok számára, akik szerepet vállalnak a téma feldolgozásában.
A bocsánatkérést a megbántó lelkiismerete diktálja, illetve a megbékélés iránti vágy hajtja, hiszen nem jó haragban lenni senkivel. Megbántottként mivel mindannyian eltérőek vagyunk, mást igénylünk annak érdekében, hogy meg tudjunk bocsátani. Mindenképp szükséges valamiféle bocsánatkérés, mivel ha csak a szőnyeg alá söpörjük a megbeszélnivalót, tüske maradhat a sértett fél lelkében.

  • Egyesek számára egy-egy konfliktust okozó szituáció után kárpótlásra van szükség, ami megnyilvánulhat szavak, cselekedet, ajándék, minőségi idő vagy testi érintés formájában, így tudja a megbántó visszanyerni a megbántott bizalmát. A megbántó annak érdekében, hogy helyreálljon a rend, felteszi a kérdést: „az okozott kellemetlenséget mivel tehetném jóvá”?
  • Másoknak inkább az a fontos, hogy kimutassuk, mennyire gyötör minket a bűntudat, amiért megsértettük őt. Ezt a fájdalmunk kifejezésével érhetjük el, ahol a kulcsszó a (kifogás nélküli) „sajnálom”.
  • A felelősség vállalása a botlásunk beismerését helyezi a középpontba, azaz ne keressünk magyarázatot a viselkedésünkre, ne hárítsuk másra a hibát, ez éretlenségre utal. Aki ezt a nyelvet priorizálja, az legtöbbre értékeli az egyenes jellemet és hogy azt hallja: „hibáztam”.
  • A negyedik nyelv az őszinte megbánásról szól, mely során felismerjük, hogy csalódást okoztunk a másiknak, ezért kimondjuk: „ígérem, nem fordul elő többé”. Kitaláljuk, hasonló szituációban mit teszünk majd másként és megváltoztatjuk hozzáállásunkat. A cél a valódi változás, amely azonban nem feltétlenül megy könnyen, ha nem sikerül rögtön, újra kell próbálkozni.
  • Végül a legegyszerűbbnek tűnik, hogy kérjük a megbántott bocsánatát („meg tudnál bocsátani?”). Viszont ha mélyebben belegondolunk, ezzel a megbántó kiadja a kezéből az irányítást, hisz a hangsúly a kérésen van, tehát a megbocsátás ajándék és nem követelés, így negatív választ is kaphatunk, ennek felvállalásával bízunk a másik fél jóságos döntésében.

Az otthonról hozott minta meghatározó lehet, vagy példaképp szolgál vagy épp ellenkezőleg, de véleményem szerint szülőként nem érdemes a vitát a gyermekek elől túlságosan elszigetelni, hiszen a feszültség megtapasztalása ellenére, optimális esetben ennek feloldását, a bocsánatkérést is eltanulhatják az utódok.
Szót ejtettünk arról is, hogy a másoktól való elnézéskérés mellett olykor érdemes Istentől és önmagunktól is bocsánatot kérni, mikor az általunk ideálisnak vélt és a reális énünk közt eltérés adódik, így a szorongás vagy a harag elkerülhető és utána gond nélkül, tiszta lelkiismerettel a tükörbe tudunk nézni.