Ignácz Tibor vagyok, feleségemmel és két kislányunkkal Pécsett élünk Kertvárosban. Plébániai szolgálatom első két évében a katekumenátusban olyan felnőttekkel foglalkoztunk, akik elakadtak a szentségek felvételében, illetve azokkal, akik vissza szerettek volna kapcsolódni az Élő Egyházhoz. Őbelőlük alakult meg 2013-ban az Élő Kövek Közössége. Immáron negyedik éve vezetem ezt a közösséget. A jelenlegi csoportban többen „alapító” tagok. Azóta sok változáson mentünk keresztül, sok istenélménnyel, sikerekkel és persze kudarccal is találkoztunk.

Amiben biztos vagyok, hogy Isten hívott össze bennünket, hiszen egyikünk sem ismerte a másikat korábban. Fokozatosan váltunk közösséggé, testvérekké. Egyetlen közös kapocs az életünkben, ami elindított, az maga Jézus Krisztus. Persze azóta már barátság is összefűz bennünket, de az alap maradt! És remélhetőleg a fokozatosság is.

Hisszük, hogy tanítványok vagyunk, akiknek folyton növekedni kell. Nagy Szent Gergellyel valljuk mi is hogy, „a keresztény élet olyan, mint egy árral szemben úszó hajó. Ha nem evezünk, visszafelé haladunk.”  Közösségünk védőszentje Kis Szent Teréz. Nyaranta olvasótáborban veszünk részt, ami a mi közös lelkigyakorlatunk. A kármelita szentek közbenjárását, vezetését tapasztaljuk a közösség életében.

Szeptembertől júniusig szokott lenni összejövetelünk, heti rendszerességgel. Minden hónap első hétfőjén szentségimádást tartunk a plébániánkon, az esti 18 órai szentmise után, ami nyitott alkalom. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Ezen kívül az alkalmainkra is várjuk az érdeklődőket. Második, harmadik, negyedik héten keddenként jövünk össze a közösségi házban 19 órától. Szeretettel várjuk azokat, akik vágyat éreznek, hogy valamilyen közösséghez tartozzanak, mert eddig még csak hallomásból hallottak katolikus közösségekről.

Üzenem, hogy semmi féle szintet nem kell megütni! Egyszerűen csak nyitottnak kell lenni, hagyni kell, hogy Isten elérjen, megérintsen. Ő az, aki előbb szeretett minket, mint mi Őt. Mi csak válaszoltunk neki, hisz Ő a kezdeményező. Legyen válasz számára az, hogy akiben egy mustármagnyi vágy van közösség után, az eljön minden kötelesség nélkül. Megismer minket és aztán eldönti, hogy ez az Ő útja vagy nem. Hisszük, hogy együtt erősebbek vagyunk, és együtt messzebbre juthatunk. Várunk mindenkit, aki még nem kötelezet el magát egy közösséghez sem.

Elégetőségeim: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,  +36 70 267 3123, Imával és szeretettel: Ignácz Tibor

A kertvárosi templom előtt gyülekeztünk. Épp esküvőről szállingózott ki a násznép a menyasszonnyal és a vőlegénnyel az élükön. Túlcsorduló öröm és lelkesedés hatotta át őket. Ekkor arra gondoltam, milyen jó, hogy a mi csoportunk nyári szünete véget ért, ugyanis az én lelki életem is meghanyatlott, szükségem van a közösség megtartó erejére. 16 órakor indultunk Máriagyűdre. 17:00-kor kezdte Rosner Zsolt atya a tanítást az imáról. 

Idei nyári lelkigyakorlatunk Szálkán volt. Avilai Teréz önéletrajzát olvastuk. Közösen elmélkedtünk, imádkoztunk. Véleményem szerint mindannyinkra nagy hatással volt és változást hozott az életünkbe.  Ő a harmadik karmelita, akivel közösen ismerkedik meg a közösség.  A belsőima fontosságát tanultuk és ehhez kaptunk gyakorlati tanácsokat is. Péter atya és Judit nagyon dinamikussá tette ezt a hétvégét számunkra.  Remélem, hogy az Úr növelni fogja a bennünk elültetett magokat és a magokból fák lesznek, amik akár másoknak is menedéket illetve árnyékot tudnak nyújtani.  Itt meg is ragadnám az alkalmat és hirdetném, hogy az Élő Kövek közössége továbbra is nyitott. A közösségi szolgálatról és az alkalmainkról az októberi naptárból tudnak értesülni.