Szeretettel hirdetjük a kedves Testvéreknek, hogy jövő vasárnap lesz november 1-e, MINDENSZENTEK ünnepe. E napon az esti szentmise után megemlékezünk elhunytjainkról, és utána a szokott módon, körmenetben megyünk a Honvéd téri kereszthez. Az ünnephez tartozó búcsúkról, a hirdetőtáblán olvashatunk bővebben.
Október hónapban hétköznaponként, kivéve pénteket és szombatot, a reggeli szentmise után rózsafűzért imádkozunk, melyre szeretettel várunk mindenkit, de különösen a rózsafüzér társulat tagjait.
Hirdetjük továbbá, hogy november hónapra a szokott módon kérhető szentmise elhunyt szeretteinkért. A borítékok már most elvihetők a kis asztalról.
Ne feledkezzünk meg róla, hogy ma hajnalban volt az óraátállítás, és kezdődik a téli időszámítás. Hajnali 3 órakor kellett az órát visszaállítani 2 órára. Az óraátállítás miserendünket nem érinti, csak annyiban, hogy a szentmisék az új idő szerint kezdődnek.
Örömmel hirdetjük, hogy plébániánkon idén is megtartjuk szokásos évi lelkigyakorlatunkat. A lelkigyakorlatot DALLOS TAMÁS jegyző, püspöki szertartó vezeti. Lelkigyakorlatunk nov. 19-én kezdődik, és vasárnap ér véget. E napokon kivételesen lesz esti szentmise is. Igyekezzünk úgy beosztani időnket, hogy a lelkigyakorlaton lehetőleg végig itt tudjunk lenni.