Plakátfal

advent1Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy jövő vasárnap, dec. 1-én lesz advent első vasárnapja. Adventi koszorúnk első gyertyáját, a szombat esti szentmise keretében fogjuk meggyújtani. Advent folyamán reggel 6 órakor lesznek a hajnali szentmisék, és utána szerény agapéra hívjuk a kedves híveket. Aki szívesen felajánlana egy kis zsírt, vagy lekvárt ezekre az alkalmakra, ezeket leadhatja a sekrestyében, vagy a plébánia hivatalban.
 
Szeretettel mondunk köszönetet azoknak a testvéreinknek, akik szombaton eljöttek, hogy együtt imádkozhassunk az Oltáriszentség előtt, így is készülve az Eucharisztikus Kongresszusra.
 
Karitász szervezetünk különböző segélyprogramokon keresztül támogatja a hátrányos helyzetű családokat, gyermekeket. Egyik ilyen aktuálisan futó programunk az Angyalbatyu ajándékgyűjtő akció. Ebben a programban hátrányos helyzetű gyermekek számára készítünk ajándékcsomagokat, akiknek ez a meglepetés jelentheti az egyetlen ajándékot a karácsonyfa alatt.
Nagyon jó volna, ha minél több ajándékkal megtöltött csomagot oszthatnánk ki a nélkülöző gyermekek között karácsony alkalmával. A gyerekeknek édességet, játékot, írószereket és ajándékokat gyűjtünk, majd dobozokba töltjük, felcímkézzük, hogy hány éves fiúnak vagy lánynak szánjuk, majd becsomagoljuk az ajándékokat, s karácsony közeledtével eljuttatjuk a kész Angyalbatyukat a nehéz körülmények között élő gyermekeknek. A kedves hívek leadhatják adományaikat, a felcímkézett becsomagolt ajándékcsomagjaikat a sekrestyében, ill. a plébániai hivatalban. A gyűjtés után Karitászunk vállalja a csomagok elszállítását, azonban ha vannak a látókörükben rászoruló gyermekek, természetesen Önök is kioszthatják közöttük.

Esemény naptár

<<  <  Máj. 2024  >  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112