Szeretettel hirdetjük a kedves Testvéreknek, hogy holnap, hétfőn lesz a polgári esztendő első napja, Új Év, Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe, a Béke világnapja. Ez parancsolt ünnep. Templomunkban a szentmisék ünnepe rendben lesznek. A 11 órai szentmisén fogjuk elimádkozni az ünnephez kapcsolódó imádságokat.
Szombaton lesz URUNK MEGJELENÉSE, VÍZKERESZT ünnepe. Ez parancsolt ünnep. Az ünnephez tartozik a víz, és a házszentelés szokása. A vízszentelést, a 11 órai szentmise keretében végezzük, aki szeretné, hogy otthonát megáldjuk, szíveskedjék azt a plébánián jelezni.
Az Új Esztendőben, tehát már január 2-án is, a szentségimádást a reggeli szentmisék után fogjuk végezni, kivéve pénteket, a takarítás miatt pénteken, az esti szentmise előtt, 17:30 órától lesz a szentségimádás.
Csütörtökön, 16:30 órától ismét szentségimádás lesz papi és szerzetesi hivatásokért, majd a rózsafüzér imádság után lesz a titok csere, és a szentmise. Mindenkit szeretettel várunk ezekre az imádságokra.
Pénteken lesz első péntek. 17 órától keresztutat végzünk, majd ½ 6 órától lesz a szentségimádás, melyet a szentmise követ. Csütörtök este, és pénteken a szentmisék alatt lesz gyónási lehetőség.
Már most hirdetjük a kedves Testvéreknek, hogy plébániánk farsangi bálja, január 13-án, szombaton lesz a Testvérvárosok Terei Általános Iskolában. Erre a bálra szeretettel hívunk, és várunk mindenkit.