Elmélkedés
A mai evangéliumi részben Jézus háromszor kérdezi PétertÅl, hogy szereti-e Åt, majd pedig ennek megvallása után ruházza rá azt a hatalmat, amelynek birtokában vezetni fogja a krisztusi közösséget, az Egyházat. A háromszori kérdést és feleletet egyes szentÃrástudósok azzal magyarázzák, hogy Jézus Ãgy adott alkalmat Péternek arra, hogy háromszori tagadását jóvátegye. Ugyanakkor az is elfogadható magyarázat, hogy Jézus csak egyszer kérdezett, de János evangélista Ãgy akarta kiemelni, hangsúlyozni az esemény fontosságát, Péter elsÅségét az apostoli testületben és a neki adott egyedülálló küldetést.
Ãrdemes odafigyelnünk a küldetés alapjára, a Jézus iránti szeretetre. Az Ãr ugyanis nem azt kérdezi PétertÅl, hogy szereti-e a nyájat, a bárányokat, akiknek vezetését rá akarja bÃzni, hanem azt, hogy Åt szereti-e. Az Egyház szolgálata és minden, az egyházi közösség javára végzett feladat szeretetet kÃván. MindenekelÅtt az Ãr iránti szeretetet, amely forrása lesz majd az Egyház tagjai felé megnyilvánuló szeretetnek, odaadásnak, figyelemnek és gondoskodásnak.
A harmadik kérdésnél Péter elszomorodik, ami egyértelműen az Å bűnbánatának jele. A megtérés, a bűnbánat és szeretet megvallása a feltétele annak, hogy az Ãr küldetést adjon.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segÃtséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
29 | 30 |