Most, amikor hitünket minden oldalról megpróbáltatások, támadások érik, minden fegyverünk és pajzsunk az imádság lehet. Istenünk az ember mellé társat teremtett, családot adott, a családba helyezte az ember erejét, hitét és jövőjét. Szent Fiát is családba küldte, hogy megtapasztalhassa emberi mivoltunkat.
Ebben a bizonytalan időszakban, amikor az információk és dezinformációk kavalkádjában nehéz eldönteni, kinek és hogyan higgyünk, azzal a kéréssel fordulunk a plébániánk híveihez és első sorban családjaikhoz, hogy ne szűnjenek meg imádkozni!
Otthonaikban készítsenek házi oltárokat, imasarkokat, és lehetőleg a családtagok együtt imádkozzanak: olvassanak szentírást, lelki olvasmányokat, keressük meg azokat az imádságokat, amelyeken keresztül a család tagjai, a kicsiktől a nagyokig, megélhetik hitünket.
Ne elégedjünk meg azzal, hogy egy szentmise megnézésével „letudjuk” hitéletünket ugyanúgy, mint ahogyan megnézünk egy érdekes tv műsort, hanem éljük meg hitünket az imádságon keresztül közösségeink alapköveiben, a családokban, mert Jézus az ígérte: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” ( Mt. 18, 20) Ajánljuk fel imáinkat az egyházért, önmagunkért, vagy bármely jóakaratú szándékért, amelyekből mostanában bővelkedik életünk.
A lelki szentáldozás (communio spiritualis) az áldozásnak az a módja, amikor fizikai módon nem tudja valaki magához venni az Oltáriszentséget, de lelkileg mégis elnyerheti a szentáldozás kegyelmeit. Fontos azonban tudni, hogy a lelki szentáldozásra ugyanúgy fel kell készülnie a hívőnek, mint egyébként a rendes szentáldozásra. Segítség a szentmisék otthoni bekapcsolódásához
Az utolsó nyilvános szentmisén, a bűnbánati rész helyett, Plébános Úr általános feloldozásban részesíti a kedves testvéreket, így ha valaki ebben részesül, és áldozik a szentmisén, akkor elvégzi a húsvéti gyónását és szentáldozását!
Ha valaki tud hozzátartozói, illetve ismeretségi köréből mozgásában korlátozott, ám a pap lelki segítségét, támogatását elfogadó betegről, akkor jelezzék azt a Plébánián, vagy közvetlenül papjainknak, hogy első pénteken, de súlyos betegség esetén mindenkor és azonnal felkereshessék az atyák.