Helyszín, időpont

Az idei évben a már hagyományosnak számító nyári hittantáborunk július 24 és 29 között került megrendezésre Magyarhertelenden. Szálláshelyünk a Magyarhertelendi plébániaépület volt, melyet a Pécsi Egyházmegye bocsátott díjtalanul rendelkezésünkre. Az Egyházmegyétől és a Kertvárosi Szent Erzsébet Plébániától kapott segítség ill. anyagi támogatás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikeres és élményekben gazdag tábort szervezhettünk a kertvárosi iskolák hittanos gyerekeinek.

Résztvevők

Idén újra sok gyerek jelentkezett a táborunkba, 48, nagyrészt alsó tagozatos gyermek táboroztatását 6 felnőtt segítette. A segítő csapat 3 hitoktatóból és 3 segítőből állt, többen közülük évek óta részt vesznek a tábor szervezésében. Hittanosaink közül többen érkeztek nehéz körülmények közül, ill. nagycsaládokból.  A tábor költségét évek óta nem emeltük, épp azért, hogy a legtöbbek számára elérhető maradjon. Ahol több gyermek is érkezett egy családból, a testvérek kedvezményes, csökkentett tábordíjat fizettek.

Programok

Idei táborunk védőszentje Kalkuttai Szent Teréz volt.  Előadások, játékok és foglalkozások során ismerkedtünk meg Teréz anya életével, cselekedeteivel és gondolataival.  A gyerekeket 6 csapatra osztottuk, minden napra kaptak a csapatok szolgálatot (pl. terítés,  esti ima, stb). A napot mindig közös imával kezdtük és zártuk. Két szentmisén vettünk részt a hét folyamán, itt a gyerekek bekapcsolódtak az oltár körüli és a zenei szolgálatba, a tábort záró szentmisére a szülőket is meghívtuk. Évek óta hagyomány, hogy a táborunk programjában atyák is személyesen részt vesznek. A táborzáró szentmisét Pavlekovics Ferenc plébános atya celebrálta, majd ezt követően közös programon vettünk részt a szülőkkel. Berecz Tibor atya szentgyónásra is lehetősége t biztosított a táborban, ill. aktív résztvevőként segítette a tábor munkáját, amikor ideje engedte. A lelki gazdagodás mellett a testünkre is figyeltünk: sok mozgással, szabadtéri játékkal.  Reggelente a napot egy reggeli tornával indítottuk, a táborunk egyik elengedhetetlen programja a számháború, a kirándulás és a strandolás. Idén egy hosszabb kirándulással a Katica-tanyát látogattuk meg, ahol háziállatokat simogathattak a gyerekek és kalandparkban játszhattak. A Magyarhertelendi termálfürdőben is töltöttünk egy délutánt. Kézműves foglalkozást egy kreatív anyuka vezetésével szerveztünk, idén egyedileg díszített ajándékot készítettek a gyerekek. A csapatok akadályversenyen, az immár hagyományos „Bárka Olimpián „- és egy, az előadások anyagából összeállított tudáspróbában is összemérték az erejüket. Az ünnepélyes eredményhirdetésre az utolsó esti tábortűz mellett került sor a szalonnasütés előtt.

Támogatások

30.000 Ft értékű plébániai támogatást kaptunk, ezt élelmiszer vásárlásra fordítottuk. A családok is sok támogatásban részesítették a tábort, főképp élelmiszerekkel, gyümölccsel és zöldségekkel. A táborban meleg ételt rendeltünk ebédre, hideg reggelit, vacsorát, tízórait és uzsonnát minden nap a felnőtt segítők készítettek.

Fényképek

Joomla Plugins