Plakátfal

Szeptember 4-én, vasárnap a 18.00 órai szentmisén,majd ezt követő templomkerti összejövetelen búcsúztunk el Berecz Tibor atyától, aki 1 évet töltött nálunk a plébánián.

Szolgálatát röviddel diakónus szentelése előtt kezdte, most pedig mint felszentelt pap fejezte be és folytatja tanulmányait Rómában a következő két évben.  

Az esti szentmise elején két ministráns gyermek köszöntötte Tibor atyát megható verssel, majd a Plébániai Tanácsadó Testület képviseletében a hála és köszönet szavai hangzottak el, kiemelve a hívekhez és a közösségekhez való közvetlen kapcsolatát és odaadó segítségnyújtását, lelkesedését. A szentmise záró áldása előtt pedig Pavlekovics Ferenc plébános atya búcsúzott a plébánia nevében. A szertartást követően személyes elköszönésre is lehetőségük nyílt a híveknek a templomkertben. 

Egy évvel ezelőtt lelkesedéssel és frissességgel, derűs mosollyal érkezett hozzánk Tibor atya, év közben szavai és tettei árulkodtak jóságáról, amely talán mindannyiunkra hatással volt. És most eljött a búcsú pillanata is. A búcsúzás általában fájdalommal és szomorúsággal tölt el bennünket, főleg ha úgy érezzük, hogy értékeskapcsolatot veszítünk, talán mivel emberek vagyunk. Mégsem szabad elcsüggednünk, hiszen Tibor atya kiemelte prédikációjában, hogy papok jönnek-mennek, de a legnagyobb, Jézus itt marad a templomunkban. Jézussal továbbra is bármely napon találkozhatunk,vár bennünket, mindig számíthatunk rá. Vigasztalásul szolgálhat az is, hogy tanulmányai befejeztével Tibor atya visszatér a Pécsi Egyházmegyébe.

Talán ez utóbbiak tudata érzékelődött a templomkerti összejövetelen, hiszen nem a könnyek, hanem inkább éppen az a derűs mosoly érzékelődött a híveken, amellyel Tibor atya jött hozzánk és sugározta ezt környezetérenap mint nap.

Felmerülhet a kérdés, mi hívők mit tehetünk? Többek között igyekezzünk betérni minél többször a templomunkba, ahol Jézus vár ránk, továbbá imádkozzunk Tibor atyáért és meglévő papjainkért!
Köszönjük Tibor atya az elmúlt egy esztendőt! Zárszóként a szentmisén elhangzott versből kiemelt részlettel búcsúzúnk Tőled ezúton is: 

„Isten óvjon, védjen életutadon, 
kerüljön el minden bánat, minden fájdalom. 
Ki szívét Istennek adja, gazdag az nagyon, 
mert Isten bőven megfizet, Ő lesz a jutalom.”

 

Joomla Plugins