Plakátfal

Július 1. és 3. között zajlott a 34. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó a PécsiKatifi szervezésében. A fő előadást Gál Károly atya tartotta, a következő mottóval: Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok?

Napközben beszélgetések és műhelyfoglalkozások követték egymást, esténként pedig közös áhítaton és szentmisén, valamint zenés-táncos programokon vettek részt a fiatalok.

A Ferenc pápa által meghirdetett szentévhez kapcsolódóan az irgalom volt a központi témája az idei Máriagyűdi Ifjúsági Találkozónak. A műhelyfoglalkozások elsősorban a szociális érzékenység, a segítő hivatások szempontjából közelítették meg a kérdést. Nagy Norbert, a Pécsi Egyházmegye ifjúsági referense katolikus közösségeket hívott meg, hogy ki-ki a saját szemszögéből beszéljen az irgalomról.

Udvardy György megyéspüspök a találkozó fő napján, szombaton csatlakozott a máriagyűdi közösséghez. A főpásztor kiemelte: a közös beszélgetések a hit számos misztériumát feloldják, közelebb hozzák a fiatalokhoz, s ennek az irgalmasság kérdése kapcsán is fontos szerepe lehet.

A találkozón közel kétszáz 16 és 35 év közötti fiatal vett részt. Mint a szervezők megfogalmazták, Máriagyűdön nemcsak a közös kikapcsolódás, hanem a közös hit és a hitből fakadó küldetés is összeköti a fiatalokat.

A több évtizedes hagyományra visszatekintő találkozó fontos jellemzője, hogy nem csupán néhány napra, hanem sokszor egy életre összekovácsolja a Máriagyűdre érkező fiatalokat.

Geiszelhardt Sára szervező is kiemelte: a résztvevők ismerik egymást, tudják, ki kicsoda, figyelnek egymásra. A résztvevőket közös cél kapcsolja össze: a hit mélyítése és Isten keresése.

A szombat esti szentmisét a Máriagyűdi Bazilikában Udvardy György megyéspüspök celebrálta.

Fotó: katifi.hu

Forrás: pecsiegyhazmegye.hu