Plakátfal

Kedves Testvérek! Kedves kertvárosi Hívek!
Berecz Tibor vagyok, 1990-ben születtem Szekszárdon. Születésemtől fogva egy kis Tolna megyei faluban, Szakadáton éltem szüleimmel és nővéremmel. Szüleim (főleg apukám) mezőgazdasággal foglalkoznak. Sem szüleim, sem nővérem nem hívők, nem is vallásosak, de – Istennek hála – soha nem voltak hitellenesek. Engem – mások tanácsára – elsős koromban beírattak hittanra; attól kezdve a hittan mellett rendszeresen jártam szentmisére is, és a hittanos társakkal részesültem a szentségekben. Akkori idős plébánosom, Hopp Ferenc atya, aki a hittant is tartotta, élt elém egy sugárzó életet. A papi hivatás az általános iskola 7. osztálya végén merült föl bennem, körülbelül két héttel a bérmálkozásomat követően: egyszerűen az által az érzés által: „milyen jó lenne papnak lenni”. Ezt ma úgy fogalmazom meg, hogy ezen az úton érzem a helyemen magam.
Középiskolába Pécsen jártam a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumába; négy évig kollégista voltam. Ezek az évek meghatározóak voltak számomra itt a városban. Érettségit követően, 2009-ben jelentkeztem a Pécsi Egyházmegyébe papnövendéknek, így egyik kispaptársammal, Lápossy Péterrel Budapestre kerültünk. Három év után, 2012-ben mindkettőnket Rómába küldtek, hogy ott készüljünk tovább a papságra. Ebben az évben fejeztük be a szenteléshez szükséges tanulmányokat, amit – nagy örömömre!!! – egy plébánián töltött év követ.
Örömmel és nagy várakozással érkeztem a Kertvárosi Plébániára! Ez év október 10-én lesz Rómában a diakónussá szentelésünk Péter társammal, így az év nagy részét diakónusként fogom itt tölteni. Ez számomra a pappá szentelésre való közvetlenebb előkészületet is jelenti.
Kérem a Kedves Testvérek imáit; én is imádkozom minden kertvárosiért!