Szent Mónika találkozó - Budapest, Mátyás templom
Augusztus 26-án került megrendezésre a Szent Mónika közösség 25.-ik jubileumi találkozója, melynek helyszíne az impozáns Mátyás templom volt Budapesten.
A találkozón többen részt vettünk a kertvárosi plébániai közösségből is. Ugyanezen a napon került sor az 1Úton zarándoknap megrendezésére is, mely a gyermekre várókért került felajánlásra. A Szent Mónika közösség találkozón résztvevő közel 600 tagja együtt imádkozott a zarándokokért is.
A jubileumi év kapcsán kiadásra került a magyarországi közösség megalapítójáról Róna Gábor atyáról készül könyv is. A tanúságtételek idején az atya testvére mesélt példaértékű életéről és munkásságáról.
9 órakor Süllei László plébános atya köszöntőjével kezdődtek a programok. Süllei atya Szent Ágoston Vallomások című művét idézte, azt a részt (III. könyv), amikor a szerző a megtérés előtti, bűnös életéről vall, és édesanyjára, Szent Mónikára emlékezik: „anyám több könnyet sírt el színed előtt érettem, mint amennyit az anyák gyermekük temetésével szoktak ontani. Sírt, mert látta, hogy halott vagyok azon hit és vallásos szellem részére, amely őbenne a te ajándékod volt, s te, Uram, meghallgattad őt.”
A köszöntőt követően rózsafüzért imádkoztunk, majd kis kosárkákban gyűjtötték össze hálaadásainkat, kéréseinket, melyek a Szentmisében kerültek felajánlásra.
A Szent Misét Erdő Péter Bíboros celebrálta.
A Bíboros Úr homíliáját idézzük:
„ Kedves édesanyák, Krisztusban kedves testvérek!
Szent Ágoston édesanyjának, Szent Mónikának ünnepén hálát adni jöttünk ide, a budavári Nagyboldogasszony-templomba. Ahogy Szent Mónika fiának megtéréséért imádkozott és később is imával és szeretettel kísérte Ágoston életútját, úgy imádkoztak a hívő magyar édesanyák is gyermekeikért, családjukért, egész népükért. Ebben a hitben egymásra találtak, és 25 évvel ezelőtt megalakították a Szent Mónika Közösséget Magyarországon is. Róna Gábor atya lelki vezetése és támogatása mindig bátorítást, útmutatást jelentett a közösség bontakozásának, fejlődésének évei során. Hisszük, hogy az anyaság a másokért, az emberi közösségért vállalt áldozat és felelősség legtisztább képe és összefoglalása. A család pedig az az emberi közösség, amely biztosan jelen van a teremtő és megváltó Isten tervében. Ez a legnagyszerűbb színhelye az emberi fejlődésnek, a szeretet kultúrája kialakulásának. Nem csupán arról van szó tehát, hogy az emberi életet tovább kell adni, de azt is tovább kell adni, sőt magasabb szintre kell emelni, ami az emberben a legnemesebb: a kommunikációnak, a gondolatok és igaz érzések cseréjének, a segítőkész szeretetnek a kultúráját. Ebben az elkötelezettségben a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége olyan hivatást tölt be, amely nemcsak időszerű, de prófétai erejű és hitem szerint nélkülözhetetlen egyházunk és népünk számára. Mert minden emberi élet áldás és minden édesanya szent hivatást tölt be. Mindnyájukat tiszteljük és szeretjük.
Szent Lukács evangéliuma sokat foglakozik Isten irgalmasságával. Bemutatja, hogyan jelenik meg ez az isteni tulajdonság a szükséget szenvedő emberek felé, és minket is arra indít, hogy irgalmasak legyünk egymás iránt. A mai evangéliumban olyan csodáról olvasunk, amelyet egyedül Szent Lukács őrzött meg számunkra. Ez az elbeszélés emlékeztet minket Jézus irgalmasságára a szenvedők iránt. Tudatosítja bennünk, hogy Krisztus az irgalmasság végső megtestesülése és eleven jele .
A naimi ifjú feltámasztásának történetében egészen feltűnő, hogy Jézus a kezdeményező. Máskor kérik tőle a segítséget. A vak ember azt mondja neki: „Uram, hogy lássak!”; a kafarnaumi százados pedig így szól hozzá: „Csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám!” (vö. Lk 7,7). Itt azonban sem a körülállók, sem a gyermekét elveszítő özvegy édesanya nem kéri Jézustól, hogy támassza fel a halottat. Talán nem is mernek arra gondolni, hogy Jézusnak még erre is hatalma van.
Miért ragadta hát magához Jézus a kezdeményezést? – Egyszerűen azért, mert „megesett rajta a szíve” (Lk 7,13). Jézus megérzi, hogy ez az özvegy édesanya, amikor elvesztette az egyetlen fiát, elveszítette azt az egyetlen személyt, akit szeretett. Isten figyelmes szeretetével kíséri az ember életét. És Jézus megszólítja az édesanyát, de nem kérdez tőle semmit, csak azt mondja neki: „Ne sírj!” – mintha azt mondaná, hogy békét és örömet jött hozni a földre, mintha az egész emberiséget akarná megvigasztalni a halálra rendelt élet szomorúságában. A vigasztalás pedig nem csupán baráti megnyugtatás, nem a puszta együttérzés kifejezése. Jézus azt közli, hogy nincs okunk az elkeseredésre. Hogy a valóság nem jelentéktelen és nem reménytelen, hanem Isten irgalmas szeretetében örök életre és örök boldogságra hív minket. Ezt a mindenkinek szóló nagy és teljes örömhírt szemlélteti azzal, hogy az ifjúhoz fordul ezekkel a szavakkal: „Ifjú, mondom neked, kelj fel!” De az evangélium feltárja ennek a csodának a pontosabb üzenetét is, mégpedig a maga teljes mélységében. Mert a körülállók dicsőítik az Istent és azt kiáltják: „Nagy próféta támadt köztünk”. Nagy próféta, hiszen Illésről (1Kir 17,17–24) és Elizeusól (2Kir 4,18-37) is olvashatjuk, hogy halottat támasztottak föl. Tehát Jézust nagy prófétának tartják (Lk 7,16). De hozzáteszik ehhez még azt is, hogy „Isten meglátogatta az ő népét” (Lk 7,16). Márpedig ez azt jelenti, hogy felismerték Isten közbelépését a nép történetében. Nem csupán egyetlen ember, egyetlen család életében történt a csoda, hanem ebben a halottfeltámasztásban Isten irgalmassága nyilvánult meg egész népe iránt. Ezzel a felkiáltással a körülállók Jézust szinte Messiásnak ismerik el. Hiszen Lukács evangéliumában máshol is (pl. Lk 1,68 és 78), Zakariás hálaénekében azt halljuk, hogy Isten meglátogatta az ő népét. Ez a látogatás pedig maga Krisztus megváltói műve, amely egyszerre kinyilatkoztat, közli az örömhírt, és egyben meg is szabadít, tehát valódi okot ad az örömre. Jézus a naimi ifjú feltámasztásával elismeri az anyai szeretet értékét. A kereszten pedig nekünk is közös édesanyát ad, hiszen Szűz Máriának, János apostolra mutatva ezt mondja: „Íme a te fiad”. Szűz Máriában méltán tiszteljük az egyház édesanyját, aki minden gyengeségünk és a történelem minden vihara ellenére gondoskodó szeretettel kíséri mindnyájunk életét. Ez a szeretet pedig kiterjed a halálon túlra is. Akkor válik teljessé, akkor mutatkozik meg, hogy minden jó tett és minden áldozat valóban elnyeri nagyszerű jutalmát. A szeretetnek ezt a történelemben bontakozó és várva várt végső győzelmét a szent szerzők Jézus Szíve és Mária Szeplőtelen Szíve győzelmének is nevezik. Ebben bízunk, ennek erejét és örömét kérjük már itt a földön is mindannyiunk, családjaink és egész népünk számára.
Amen!”
A Szentmisét ebéd követte, majd 13.00-tól tanúságtételek következtek, ezt követően Tardy László karnagy, orgonista zenés áhítatot, majd Kürtösi Krisztián atya, a közösség jelenlegi lelki vezetője tartott szentségimádást.
A találkozóra elkészült közösségünk zászlója is, mely méltán képviselte kis közösségünket az ország számos pontjáról érkezett többi közösség körében.
(a képek és idézetek a Magyar Kurir oldalán található információk alapján kerültek megjelenítésre.)