Madridban az Akció Katolika gyűlésén egy édesanya felvetette:
"Mit tehetünk mi édesanyák, hogy gyermekeink ne veszítsék el hitüket?"
Válaszul többen elhatározták, hogy napon¬ta buzgón imádkoznak nem csak a saját, ha¬nem minden édesanya gyermekének hitéért, és a hét egy napján, amelyet mindegyikük szabadon választhat, a templomban is el¬mondják imájukat. Lelki vezetőjük Lorenzo atya támogatta elhatározásukat. Szent Mónikát, Szent Ágoston püspök édesanyját választották eszményképül.
A kis közösséghez mind több édesanya csatlakozott és 1987-ben megkapták a madri¬di bíboros érsektől az Egyház hivatalos jóváhagyását. Az ima a világ más országaiba is  eljutott és egyre terjed. Hazánkba Róna Gábor jezsuita atya hozta el ennek a közösségnek a hírét. A kalocsai édesanyák kérésére ebben a városban Szent Mónika napján 1992. augusz¬tus 27-én alakult meg az első csoport. Dr. Dankó László érsek úr jóváhagyta, és jó szívvel ajánlotta a paptestvérek és a hívek figyelmébe ezt a kezdeményezést.
2005.január 28-án Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek úr elfogadta felkérésünket és elvállalta közösségünk fővédnökének tisztségét.
A közösségnek mindenki tagja lehet, aki vállalja, hogy az imát minden nap (otthonában) elmondja, és hetente egyszer az Oltáriszentség előtt is.
Édesanyák! Fogjunk össze az imában!
Egyre többen kérték, hogy a házastársak együtt is imádkozhassanak gyermekeikért. Igy született a "Keresztény házastársak napi imája" gyermekeikért. Ezt az imalapot 2003. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén áldotta meg Bíró László püspök úr.
Kedves Szülők! Fogjunk össze az Imában! Isten áldása kísérje családjainkat!