A kertvárosi templom előtt gyülekeztünk. Épp esküvőről szállingózott ki a násznép a menyasszonnyal és a vőlegénnyel az élükön. Túlcsorduló öröm és lelkesedés hatotta át őket. Ekkor arra gondoltam, milyen jó, hogy a mi csoportunk nyári szünete véget ért, ugyanis az én lelki életem is meghanyatlott, szükségem van a közösség megtartó erejére. 16 órakor indultunk Máriagyűdre. 17:00-kor kezdte Rosner Zsolt atya a tanítást az imáról.
Szorgosan jegyzeteltem, pár gondolatot meg is osztanék veletek: Fontos, hogy kialakítsunk egy rendszert imaéletünkben:
mindennap azonos időben imádkozzunk, ez az idő Istené legyen! Az imádság nem a mi dolgunk, mi csak résztvevői vagyunk. Hagyjuk Istennek az irányítást! Amikor kifogyunk a szóból, akkor jön az igazi ima! Ne féljünk attól, ha az imában unatkozunk. Ne kezdjünk el ilyenkor beszélni, hagyjuk, hogy Isten átjárjon! A dicsőítést ezután végezzük! Márk evangéliumát is olvastuk, Zsolt atya a béna gyógyításán keresztül rámutatott az ima erejére.
Vacsora közben megosztottuk egymással nyári és aznapi élményeinket. Kiderült, hogy mindenki alapító tag és mindenki szent. Na jó, 5-en nem alapító tagok és 5-en nem szentek. Na jó, senki se szent. De mindnyájan Krisztus követésére törekszünk teljes szívünkből, és vidám kis csapat vagyunk.
A vacsora után keresztutat jártunk. 22 óra is elmúlt, mire Pécsre értünk. Ki-ki haza érve nem zuttyant be holtfáradtan az ágyba, hanem gondolom, imádkozott, ahogy aznap tanultuk. Így megállapítható, hogy a lelkigyakorlat bő termést hozó talajba hullott. Nem olyan kövesbe, Élő Kövesbe...