Plébániánkon már hosszú évek óta, évenként egy alkalommal indul jegyes kurzus, a téli időszakban. Ebben az évben február közepétől.
A kurzus hetenként egyszer, mindig kedden este, összesen 15 alkalommal 1.5 órás foglalkozási időt jelent. Célja kettős, egyrészt a jegyeseket szeretnénk felkészíteni a házasságra, másrészt közösségbe szervezve őket, szeretnénk segíteni a házasságuk útján is. Nem szeretnénk őket magukra hagyni őket az esküvő után sem, hogy boldoguljatok, ahogy tudtok
A felkészítés során  alapvető katekézis témákról van szó hogy a résztvevők a hitüket jobban megismerjék, valamint a szentségi házasság legfontosabb alappillérei kerülnek szóba.
Ebben az évben 10 jegyespár vett részt a kurzuson.

A foglalkozások során 4 atyával és 20 házaspárral találkozhattak a jegyesek, akik hitünk alapjait adták át, ill. a szentségi házasság hétköznapjainak megélését mutatták be, summázva élettapasztalatukat egy-egy téma kapcsán. Így a házaspárok élő, megszólítható tanúságtevőként jelentek meg a jegyesek előtt.
A jegyespárok minden alkalommal kérdéseket is kaptak heti útravaló gyanánt, amiről beszélgethettek, együtt gondolkodhattak. Ezek a kérdések a következő alkalom témájára vonatkoztak, azokat készítették elő. Az előadások után, pedig a csoport valamennyi tagja beszámolhatott arról, hogy miként vélekednek a feltett kérdésekről.
Kedves, lelkes, csapat jött össze ebben az évben is. A 15 alkalom lehetőséget nyújtott arra is, hogy egymást is egy kicsit jobban megismerjék, és kedvet és bátorságot kapjanak ahhoz, hogy a kurzus folytatásaként továbbra is találkozzanak egymással.  Így könnyen meg is született a legközelebbi találkozó időpontja, ami egy kirándulással egybekötve kapcsán Püspökszentlászlón lesz.
Szeretettel hívjuk és várjuk őket a közösségeinkbe is.
A csoportkép önmagáért beszél a lelkes fiatal csapatról.

Esemény naptár

<<  <  Április 2024  >  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
2930