Plébániánkon évenként egyszer jegyes kurzust tartunk. A kurzus végére a párok megismerik egymást, néhányan szívesen találkoznának egymással továbbra is. Ezekből a párokból 2011 óta fokozatosan nőtt ki az ifjú házas közösség, mely ma is élő, és működik.

A fiataljainkat rengeteg különféle hatás éri, melyeknek korántsem az a sugallata, hogy gyakorold a vallásodat, tarts ki a házastársad mellett, legyél hűséges, a szerelem egy életre megőrizhető. Sok esetben a hitbeli elköteleződésük sem elég mély ahhoz, hogy arra építkezni lehessen a nehéz életszakaszokban.
Ebben a csapatban olyan közösséget építünk, ahol minden fiatal házaspár otthon érezheti magát, és azon túl is, hitben és a házastársi kapcsolat mélységében is erősödni tud, ahol az elköteleződés természetes, és egy olyan világ teremtődik körülöttük, ahol az állandóság értékeit élhetik meg.

A közösség havonta egyszer találkozik a közösségi házban, a hónap első csütörtökén 7 órától. Évenként előre végiggondolt tematika szerint folynak a találkozók, melyek egy-egy katekézis témát ölelnek fel, valamint a házastársi kapcsolat megélésének mindennapi kérdéseivel foglalkoznak Egy-egy téma kapcsán meghívott előadóink vannak. Lehetnek aktuális kérdések is, melyeket megbeszélünk, hiszen az első körkérdés a találkozókon az, hogy mi is történt velünk az elmúlt hónapban. Már tradicionális programnak mondható az évzáró közös főzés, a nyári kirándulás Püspökszentlászlóra. Szép közös élmény volt mindenki számára a plébániáért való munkálkodás, közösségi ház kialakítása és éves takarítása kapcsán, vagy eseti adminisztrációs munka végzése során.

A létszámunk évről évre gyarapszik. Jelenleg 18 házaspárral tartjuk a kapcsolatot, elektronikusan, közülük 11 párral rendszeres a személyes kapcsolat, a havonkénti találkozás.
 Reméljük, hogy ebben az évben is a jegyeskurzus befejezése után lesznek házaspárok, akik bekapcsolódnak a közösség életébe, de van már, - és reméljük, hogy lesz is még több olyan pár is, aki azért csatlakozik, mert házaspáros közösségre vágyik.  Külön gyarapodást jelent a babák megszületése, melyet mindig nagy örömmel, izgalommal és imával várunk. A babák kötött időbeosztást diktálnak, ezért most úgy szerveződik a közösség, hogy a kisgyermekes szülők a nekik megfelelő időpontban találkozhassanak.
A közösség nyitott. Bárki bármikor csatlakozhat, aki szentségi házasságban él, házastársi kapcsolatát hitben és szeretetben erősíteni akarja, és egy egymásra figyelő fiatal közösségre vágyik. Szeretettel várjuk a jelentkezőket, a hónap első csütörtökén 7 órakor a közösségi házban.

Esemény naptár

<<  <  Március 2024  >  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031