A Mária út kelet-nyugati szakaszát érintő nemzetközi zarándoklatnak az 1Úton zarándoknap elnevezést adták, melyet minden évben Nagyboldogasszony napja utáni első szombaton szerveznek meg.

A Mária Út Egyesület 2013-ban kezdett bele egy több ezer főt megmozgató kezdeményezésbe. A Mária út kelet-nyugati szakaszát érintő nemzetközi zarándoklatnak az 1Úton zarándoknap elnevezést adták, melyet minden évben Nagyboldogasszony napja utáni első szombaton szerveznek meg. Az egyesület az egységért ajánlja fel az idei 1Úton zarándoklatot. Tavaly a Mária út kelet-nyugati szakaszán gyalogoltak csak a zarándokok, idén azonban már az észak-déli ág is bekapcsolódik.

​A zarándoklattal kapcsolatos tudnivalók:
Gyülekező: 2015. augusztus 22, szombaton 8.30-tól a Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia előtt
Indulás: 9.00 órakor a templom elől

Máriagyűdre érkezés után, a zarándokok részt vesznek a 18.00 órakor kezdődő szentmisén

A hazautazás egyénenként vagy közösségenként történik

A szervezők bíznak abban, hogy tanúságtételük és hívó szavuk évről évre egyre több embert szólít meg!

 További információ:

Besencziné Tóth Erika
1Úton zarándoknap koordinátor
Mária Út Egyesület önkéntes​
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon:​ 30 / 235 4615​

erzseb-2.jpg